Aktuális cikkeink
Szolgáltatásaink
Referenciák
Regisztráció


Kik vagyunk, mit képviselünk...


A Consilium Humán Erőforrás tagjai  egyéni vállalkozás, mikro- és kisvállalkozás formájában 1989-től folyamatosan jelen vannak a HR, a tesztelés, és a felnőttképzés színterén.

Munkatársaink tréningek és tesztek kifejlesztésével, programengedélyek elkészítésével, komplex képzési és HR projektek koordinálásával és kivitelezésével, személyi és üzleti coachingokkal,  szervezetfejlesztéssel, valamint K + F tevékenységgel segítik partnereink munkáját önállóan és más cégekkel együttműködve egyaránt.Tudás alapú szervezetként folyamatosan képezzük magunkat is, partnereinket is.

Szakmai alapokra épülő, megoldás központú, egyedi képzéseket is megvalósító, stabil cég vagyunk. Fontos számunkra a csapatszellem, s a hitelesség abban, amit csinálunk.


KÜLDETÉSÜNK, hogy minden olyan cég, amely fontosnak tartja humán erőforrását, olyan hatékony eszköztárat kapjon, hogy a belső kapacitását az optimumon tudja működtetni, képes legyen folyamatosan megújulva fejlődni, s korábbi ügyfelei mellett új ügyfélkörrel szélesíteni piacát. Különösen elkötelezettek vagyunk a gyártó és termelő cégek irányába, de szolgáltatást kínáló partnereink működésének minőségi javítása is fontos számunkra.
Támogatjuk a folyamatos fejlődést, az emberséges bánásmódot, s elsődleges feladatunknak tartjuk, hogy partnercégeinkben a vezetők és a munkavállalók egyaránt jól érezzék magukat, s megtalálják saját számításaikat. Segítünk abban, hogy kölcsönös lojalitás alakuljon ki a cégben vezetők és munkatársak között, amely magasabb teljesítményre ösztönöz, s hosszú távú munkavállalói gárdát eredményez. 

HISZÜNK a  nyertes - nyertes játszmában, a korrekt üzleti kapcsolatban, s meggyőződésünk, hogy a velünk való hosszú távú kapcsolatból mindenki csak profitálni tud.

ÉRTÉKEINK:  a szakmaiság -  nyereségesség - bizalom - őszinteség - stabilitás - fejlődés- garancia.

2010 elején úgy döntöttünk, hogy egyesítjük tudásunkat, és kihasználva a szinergia adta lehetőségeket immáron megújult formában állunk partnereink és ügyfeleink rendelkezésére. Már az évtől mint akkreditált felnőttképzési intézmény működtünk (akkreditációs lajstromszámunk: AL - 2353). Együtt haladva a felnőttképzésben végbe menő változásokkal cégünk 2014 szeptemberétől már az új típusú engedélyekkel is rendelkezik (Engedélyszám: E-000651).
2020 márciusában ünnepeltük 10 éves évfordulónkat, amely még inkább összekovácsolta kis csapatunkat. 

Működésünk kulcsszavakban:
 

SZAKMAISÁG - BIZALOM - EGYÜTTMŰKÖDÉS - GARANCIA
Ismerjen meg bennünket. Érdemes.

Navigáció