Aktuális cikkeink
Szolgáltatásaink
Referenciák
Regisztráció



Zsákay László György
BKV Zrt. turisztikai divízióvezető
Tisztelt CONSILIUM Humán Erőforrás Kft.,
Kedves Magdi, Zsófi és Gábor!
 
A BKV Zrt. Turisztikai Divíziójának munkatársai hasonló jellegű tréningen eddig még nem vettek részt, ezért várakozással tekintettek az előttük álló két nem szokványos napra.
Társaságunk balatonfenyvesi üdülőjében rendkívül lendületes 30 órát éltünk meg a Consilium-HR trénerei vezetésével, az általuk összeállított tematika alapján lebonyolított extrém tréningen.
 
A kinti és benti helyszíneken megoldandó érdekes és változatos feladatok testileg és szellemileg is megmozgatták a Divízió különböző szakterületein dolgozó kollégákból vegyesen összeállított 4 csapatot, akik igen nagy lelkesedéssel igyekeztek legjobb tudásuk szerint megoldani azokat.
A játékos feladatok jellegükből adódóan aktív részvételt és folyamatos együttműködést igényeltek a csapattagoktól, ez által segítve egymás jobb megismerését. Jól láthatóvá vált, hogy mennyire fontos a kommunikáció és az elfogadás egymás között. A jó hangulatban gyorsan elrepült az első nap, de még az éjszakába nyúló saját készítésű színi előadások is rátettek a hangulatra.
A trénerek egy-egy feladat megoldását követő értékelése lényeges dologra hívta fel a figyelmet, amit mindennapi munkánk során is érdemes szem előtt kell tartanunk. De ez maradjon a mi titkunk!
A munkatársak személyes véleménye azt tükrözi, hogy a megszokott környezetből és mindennapokból kiszakadva e két nap sok közös élményt adott nekik, bizonyítva, hogy teljesen különböző területeken, különböző beosztásban dolgozók együttműködése a megfelelő feladat-meghatározás esetén milyen hatékony lehet.
Köszönjük a Consilium-HR csapatának, hogy közelebb hozta egymáshoz kollegáinkat, és az előzetes személyiség teszteken túljutva a személyes önkép, a tréninget abszolválva pedig a közösség kohéziója nyilvánvalóbbá vált.

Gaál Benjámin
GAÁLHAB Szivacsfeldolgozó Kft.
A Magdival való munkánk visszatekintve egy üde színfolt volt, egy sziget a hétköznapok rohanásában.
Segített felnyitni a szemünket, lendületet, bátorságot adott a csapatnak. A hétköznapi rohanó termelésben, megbeszéléseink alatt a mai napig emlegetjük pár mondatát, szavát, amiket a lelkünkre kötött: „jusson majd eszetekbe!”
Mindenkinek csak ajánlani tudom, hatalmas segítség volt számunkra, mint a vezetésben, mint a csapat összekovácsolásában!

Kiss Zsuzsanna
Hilton Budapest WestEnd Director of Human Resources
Hilton Budapest WestEnd szálloda magyar anyanyelvű vezetőségének 2010 január és április közötti időszakban Darmó Magdolna nyújtott egyéni és csoportos coaching szolgáltatást.
A projektben 11 részlegvezető vett részt, közép- és felsővezetők egyaránt. Magdolna teljesítményével az egész csoport maximálisan elégedett volt. Az idő rövidsége ellenére sikerült őszinte és bizalmi kapcsolatot kialakítania az érintett managerekkel, így a coaching feltárta mind a személyes, mind a munkahelyi problémákat és utat mutatott a megoldási / változtatási lehetőségekhez.
 
A projekt hozzájárult ahhoz, hogy vezetőink a munkahelyen is eredményesebben működjenek.

Bartos Réka
ügyvezető
A csapatépítő tréning volt a legsikeresebb és leghasznosabb a cég dolgozói és a vezetőség számára is. Olyan kommunikációs hibákra derült fény, mely nagyon lassította és félreértések hadát okozta a döntési folyamatok során. A 2 napos tréning segített ezen kommunikációs hibák kijavítására. Megoldási képleteket kaptunk, melyet a mai napig használunk és látványosan gördülékenyebb és probléma mentesebb lett az alkalmazottak és a vezetőség valamint az alkalmazottak egymás közötti kommunikációja, együttműködése.
 
Üdv: Réka

Dr. Palásti Károly
vezérigazgató / Nehézfémöntöde Zrt.

Darmó Magdolna 2008 nyarától cégünknél több tréninget is tartott, amelyek a következők voltak:

  • Önismereti és személyiségfejlesztő tréning, melyen részt vett cégünk teljes vezetősége

  • Vezetői tréning

  • Kommunikációs tréning - vezetőknek / szervezeti és egyéb kommunikációs témák

  • Értékesítési tréning

A tréningek maximális mértékben cégre és résztvevőre szabottak voltak, a témákat szakértelemmel, hozzáértéssel állította össze, munkájával a cégvezetés és a résztvevők is maximálisan elégedettek voltak.„

Dr. Palásti Károly

vezérigazgató
Nehézfémöntöde Zrt.

Gaálné Renáta
tulajdonos
Kedves Magdi!
 
Minden jót kívánunk az üzleti és magánéletedben egyaránt!
Örülnénk neki, ha a tréningen még találkoznánk Veled!
 
Üdvözlettel: Gaálné Reni
Navigáció